Tokaji borvidék

A borvidék összes területe: 11 251 ha
Hegyközségi nyilvántartás szerint: 5 446 ha
A borvidékbe tartozó települések száma 27

Magyarország legnevezetesebb, világszerte ismert szőlő- és bortermő vidéke. Bár a szőlő és borkultúrának évezredes hagyományai vannak a térségben, világhírre azonban csak a XVII. században emelkedett, amikor a jellegzetes kései szüret és a borkészítési eljárás eredményeként ismertté vált a borvidék rangos különlegessége a Tokaji aszú. Az első írásos emlékekben is fellelhető aszút 1650-ben készítette Szepsi Lackó Máté a Sárospatak városához tartozó Oremus dűlőben. Ebben az időszakban a nemesi családok voltak a borvidék és pincéinek legfontosabb tulajdonosai és fejlesztői is. A szőlő- és bortermelésre vonatkozó szabályokat igen hamar meghozták. 1655-ben rendeletben szabályozták az aszúszemek elkülönítését., majd 1737-ben a világon az elsők között került sor a borvidék határainak pontos kijelölésére és 1803-ban a szőlőterületek minőségi osztályozására (1-3. osztály), amihez a borok kóstolása, elemzése valamint a talajok és a mikroklimatikus tényezők szolgáltak alapul. A hírnév növekedésével egyre több helyre jutott el a bor. Az Tokaji aszú XIV. Lajos udvarában kapta "a borok királya a királyok bora" kitüntető címet, de emellett a cári udvar, a lengyel nemesség is szívesen vásárolta.
Klímája szubkontinentális jellegű. Tokaj-hegyalja őszi időjárása sajátos, s ez teszi e vidéket páratlan értékűvé. Az érés során gyakran beköszöntő egy hetes, kissé csapadékosabb, párásabb időt többnyire enyhe, napfényes, derűs száraz időszak váltja fel. Ez kedvez a Botrytis fertőzésének, ami elengedhetetlen feltétele a szőlő nemes rothadásának, aszúsodásának.
Talaja nagyon változatos. Tarcal és Tokaj határában nagy kiterjedésű a lösz, míg a Zempléni hegyvonulat lejtőin rioliton andeziten és ezek tufáin nehezen megmunkálható, kötött nyiroktalajok, agyagbemosódásos barna erdőtalajok alakultak ki. A talaj sok helyen a vulkanikus eredetű kőzetek törmelékével keveredik, erősen köves és erodált.
A domborzat fontos alakítója a borok minőségének. A Zempléni hegység fordított V-alakú vonulatának déli és keleti lejtői védik a szőlőket az északi hideg szelektől, ugyanakkor elősegítik a pára felemelkedését a szőlőkhöz. A borvidék öt zónára osztható, amelyek klimatikus, talaj és domborzati sajátosságaik alapján is elkülönülnek: Kopasz-hegy (Tokaj), Mádi medence, Erdőbényei medence, Tolcsvai medence, Felső-Tokaj. A következő minőségi tényező a folyók közelsége (Bodrog és Tisza), amelyek a hegység lábainál találhatók és szintén részt vesznek a mikroklíma alakításában. A folyók szerepe a középkortól kezdve igen jelentős volt a borok szállításában is. Nem véletlen, hogy a borvidék névadója, Tokaj városa, amelyik a Tisza és a Bodrog összefolyásánál terül el, mindig a térség gazdasági és kereskedelmi központja volt.
A borvidék fő fajtája a Furmint és a Hárslevelű. Rajtuk kívül ajánlott fajták még a Sárga muskotály és a Zéta (korábban Oremus), más fajta nem termszthető. A fajták fontos tulajdonság az aszúsodásra való hajlam, amit a vékonyabb bogyóhéj is mutat. A másik jellemző boraik savasabb karaktere, ami lehetővé teszi azok hosszú ideig való érlelését, lassú fejlődését és élvezeti értékének megőrzését. Nem véletlen, hogy kiváló aszúk kóstolhatók 80-90 évvel szüretelésük után is, de az aszúk többsége 10-25 éves korában éri el a csúcsot.

A borvidéken három fő típusa van a boroknak:

• Fajtaborok. Ezek adják a termelés 50-60 %-át, amelyeket a fehérborok hagyományos technológiájával készítenek (Furmint, Hárslevelű, Sárga muskotály). A fajták azonban kiválóan alkalmasak kései szüretelésű borok előállítására is.
• A szamorodni. Elnevezése lengyel eredetű – „ahogyan született” – amelyet a lengyel kereskedőktől kapott. A szamorodni olyan bor, ahol az aszúsodott szőlőszemeket is tartalmazó fürtöket az ép fürtű szőlőkkel együtt dolgozzák fel. A szamorodni a ki nem erjedt cukor mennyiségétől függően lehet száraz vagy édes. Ez a bor kedvelt aperitif Magyarországon.
• Az aszú. Az aszú készítésének alapja az, hogy az aszúszemeket a fürtökről szemenként leválasztják, külön gyűjtik, később musttal vagy fiatal borral felöntik és kipréselik, majd erjesztik. Az aszúk minőségi kategóriáit hagyományosan a puttonyok számával jelölik (3-6 puttonyos aszú), amelyek a borhoz felhasznált aszúszemek mennyiségét jelölték: kb. 136 liter (1 gönci hordó) borhoz vagy musthoz adott kb. 20 kg-os puttony szőlő. A 6 puttonynál több aszúszemet tartalmazó bort aszú-eszenciának nevezik. Az aszúszemek tárolásakor magától kicsepegő, rendkívül nagy cukortartalmú és igen drága folyadék az esszencia. Ezt a nektárt említi a magyar Himnusz is. Az esszencia nem bor, mert alkoholtartalma a nagy cukormennyiség miatt csekély, de a Tokajról szőtt misztérium egy darabja.
  

A minőség elengedhetetlen eleme a jó pince. Hegyalján a pincék sziklába mélyített, gyakran többszintes, évszázados építmények. A pincék hőmérséklete kevéssé ingadozó, 11 0C körül mérhető. A magas páratartalom és a hordókban érlelődő borból származó vegyületek táplálják a pincék falán megjelenő gombatelepeket (Cladosporium cellare), amelyek összefüggő réteget képeznek. A gombák egyben a jó pinceklímát is biztosítják.
A Tokaj-hegyaljai borvidék szintén reneszánszát éli. Ennek a megújulásnak egyik mozgatóereje a termelők által létrehozott Tokaj Renaissance Egyesület, ami igyekszik minél jobban képviselni a borvidéket a hazai és nemzetközi rendezvényeken. Emellett számos kulturális és turisztikai rendezvény várja a látogatókat ezen a tájon, ami a nemes borokon túl, a magyar történelem számos emlékét is megmutatja vendégeinek.

További információ:

Tokajhegyaljai Borút Egyesület
Pataky Sándor Ákos, 3915 Tarcal, Fő út 57.
Telefon: 06/47-580-440, 06/30-263-5705