A Tokaj nevet az egész világon a borral azonosítják, de a világörökségi címet az ezzel együttjáró szőlőtermelési és borászati kultúra megőrzéséért is kapta. A Magyarország észak-keleti részén elterülő borvidéken előkerült a mai szőlőfajták közös ősének tekinthető miocén kori ősszőlő levelének lenyomata - elmondható tehát, hogy a szőlő Tokajban őshonos. Ez a kivételes mikroklímának; a vulkanikus és posztvulkanikus tevékenységek következtében kialakult talajviszonyoknak, a kedvező fekvésű lejtőknek, a Bodrog és Tisza folyók keltette őszi párának köszönhető. A hordónak való tölgyfák is itt helyben nőnek, a bor érését pedig a pincék falán megtelepedő különleges penész segíti. Az eredményt egészen a legutóbbi időkig gyógyszerként is számon tartották, XIV. Lajos francia király pedig a borok királyának, a királyok borának nevezte.
A Tokaj-Hegyaljai borvidék világörökséggé nyilvánított része összesen 27 települést foglal magába többek közt Tokaj, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Mád, Mezőzombor, Rátka, Szegi, Tarcal, Tállya legkiemelkedőbb termőhelyeit, de ide tartozik Sátoraljaújhelyen az Ungvári pince, Sárospatakon a Rákóczi pince, Hercegkúton a Kőporosi és a Gomboshegyi pincék, valamint Tolcsván az Oremus és a Bormúzeum pincéi is.
A terület mind földtörténetileg, mind földrajzilag egyedülálló adottságokkal rendelkezik. A vulkanikus és posztvulkanikus tevékenység eredményeképp sokféle talajtípus keletkezett itt, ez hatással van a talaj termő erejére, ásványi anyag tartalmára, hőelnyelő, hőtároló és visszasugárzó képességére. A kedvező fekvésű lejtők, a napsugárzás, a Bodrog és a Tisza közelsége, valamint a hosszú ősz nagyon kedvező klimatikus viszonyokat teremt, melynek egyik következménye, hogy a Botrytis cinera penészgomba nemesrothadást, vagyis a szőlőszemek aszúsodását váltja ki. A szőlőszemek mustja literenként akár 850 gramm cukrot is tartalmazhat, ezzel együtt magas savtartalom és aromaanyag is koncentrálódik benne. Az aszúszemek kiválogatása a fürtből már az 1600-as évek elejére gyakorlattá vált Hegyalján. A sajátos mikroklímának köszönhetően a pincék falán különleges pincepenész telepedik meg, mely a bor érési folyamatára van jótékony hatással.
Borospince
A magyarság borkultúrája kettős eredetű: egyesíti a keleti, kaukázusi és a nyugati, római szőlőművelési hagyományokat. Ezek tükröződnek Tokaj-Hegyalja szőlőtermesztésében és pinceépítési szokásaiban. A szőlőművelés és borkészítés meglétét itt már a honfoglalás korában valószínűsítik, bár erre vonatkozó tárgyi bizonyítékok nincsenek. A XII. század második felétől, a vallon telepesek megérkezésétől kezdve viszont már adatokkal bizonyítható a szőlőművelés elterjedése ezen a vidéken.
Az évszázadok során különböző népcsoportok -szászok és svábok, lengyelek, románok, örmények és zsidók- telepedtek meg itt, akik mind gazdagították a gazdasági, társadalmi életet, azon belül a bortermelés kultúráját. Ezt a sokszínűséget tükrözi a települések egyházi és világi építészete. A népi építészet emlékei mellett egyedülálló értéket képviselnek az arisztokrácia és a polgárosodó parasztság XVI-XVII. századi épületei is.
A terület 1737 óta élvez védettséget, amikor is egy királyi rendelet - a világon elsőként - zárt borvidékké nyilvánította.. A jellegzetes szőlőbirtokok, farmok, falvak és kisvárosok mélyen fekvő, ősi borpincéiben nyomon követhető a tokaji bor termelésének minden mozzanata. Az elmúlt ezer év alatt kialakult szőlőművelési hagyományok érintetlen, eredeti formában való továbbélése és a borvidék évezrede tartó egysége indokolta, hogy az UNESCO Világörökség Bizottsága a Tokaji történelmi borvidéket 2002-ben mint kultúrtájat felvette a Világörökségi Listára
Tokaj-Hegyalján tehát a táj, az ökoszisztéma, az emberi kultúra és tradíciók olyan egyedülálló összefüggése és egymásrautaltsága alakult ki, amelynek megőrzése és bemutatása egyetemes érdek.
Kövessen minket