Tőzegmohás láprét

A szőcei tőzegmohás neve ma már fogalom a botanikusok körében. Ezt a különleges, ma már fokozottan védett patakvölgyet sokáig csak a helyi lakosság ismerte. Anélkül, hogy sejtették volna milyen természeti értékeket hordoz a völgy, jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy ezek máig megmaradtak. A falu címerében is megtalálható a tőzegmoha.

Tudtak az aranymoháról /tőzegmoha/, mely az idősek elbeszélése szerint még 20-30 évvel ezelőtt is a mainál jóval nagyobb mennyiségben fordult elő, magas párnákat alkotva. Amíg a megélhetésben a szarvasmarha-tenyésztés játszotta a főszerepet, s ehhez sok szénára volt szükség, a mainál jóval nagyobb terület volt kaszálórét. Ezek nagy része mára beerdősült. Az egykor évente kétszer kaszált és legeltetett terület ma az állam tulajdona, és a természetvédelem tartja fenn.

Az állatállomány oly mértékben lecsökkent, hogy nincs szükség a szénára. Az egykori jóval bővizűbb patak és a domboldalból fakadó több tucat forrás vize által átitatott területet Széles vizének, Szélesvízi-rétnek nevezték. A sok forrásra utal a bugyomán elnevezés. Így hívják ma is. A környéken mintegy 50 forrás található. Néhányuk neve máig fennmaradt: Szent Péter-kút, Herceg-kút, Ágnes-kút. A helyiek szerint a környező szántók meliorációja és az egykor művelt területek beerdősítése miatt csökkent le a területre jutó vízmennyiség. Érdekes dolgokat tudhatunk meg a völgyről, ha a régi térképeket böngésszük. A II. József császár idején /XVIII. század/ készült katonai térkép szerint a falu alatt két duzzasztott tó és malom volt. Az 1840-es évekből származó úrbéri térkép már csak az alsó tavat ábrázolja.

A tudomány számára Pócs Tamás, a neves botanikus fedezte fel a terület természeti értékeit. Az akadémikus professzor pályája elején jelentős vegetációtérképezési munkát végzett a térségben. Szőce környéki kutatásait egy német nyelvű könyvben foglalta össze 1958-ban /Vegetationstudien in Őrség/. Azóta a területet úgy tartják nyilván, mint az ország egyetlen tőzegkákás lápját. Az afrikai kutatásairól is ismert tudós azóta is ellátogatott a területre. A forráslápokkal teli rét legértékesebb része már beerdősült, és a tőzegkáka is legalább 10-15 éve eltűnt a területről.

Azóta számos kutató foglalkozott a területtel, de a Pócs-féle munkához hasonló átfogó és részletes tanulmány nem készült. A térség legnagyobb értéke ma is a reliktum jelleg. Azaz több olyan társulás és faj él itt, melyek jégkorszaki maradványok. Ilyenek a tőzegmoha fajok /Sphagnum sp./, a rovarevő kereklevelű harmatfű /Drosera rotundifolia/, a vidrafű /Menanthes trifoliata/ és tőzegeper /Comarum palustre/. De találkozhatunk a réten dekoratív szibériai nőszirommal/Iris sibirica/, a zergeboglárral/Rrollius europaeus/, gyapjúsással /eriophorum sp./ és a kevésbé feltűnő, de annál értékesebb északi sással /Carex hartmannii/ is. Több nagyon ritka forrásmohát is találtak itt a botanikusok. Augusztusi éjszakákon előfordul a völgyben fagypont körüli hőmérséklet, ami jelzi, hogy a terület sajátos hidrológiai viszonyai mellett a helyi mikroklíma is fontos tényező az utolsó eljegesedés utáni lassan melegedő időszak emlékét őrző fajok megőrzésében. A ritkaságok mellett a legjobban az az élénk és aktív élővilág ragadja meg az idelátogatót, ami a rétre és a patakra is jellemző. Nyár derekán a csaknem embermagasságú fűben szabad szemmel is látható, ahogy nyüzsög, zsong az állatvilág. Ízeltlábúak milliói élik itt a maguk életét. A rendelkezésre álló élettér rendkívül sűrűn benépesült. A felmérések a patak egyetlen négyzetméternyi területén 5-6000 élőlényt is regisztráltak. A lápot, a vízellátottság csökkenése mellett ma több veszély is fenyegeti. Megindult az adventív, tájidegen gyomok elszaporodása /főleg az aranyvessző/. Az évekig elmaradt kaszálás, illetve a lekaszált és az otthagyott széna sokat rontott a terület állapotán. Az itt található jégkori ritkaságok nitrátszegény környezetet igényelnek. Sajnos a területre jutó nitrát mennyisége aggasztóan növekszik. Ennek egy része kivédhetetlen, hiszen a nagy iparvidékek levegőszennyezése következtében a csapadékkal jut a területre. A nitrát jelentős része a környező művelt területekre kijuttatott műtrágyából származik, de a patakvölgyet szegélyező, szintén tájidegen, akácos gyökerein is élnek a levegő nitrogénjét megkötő baktériumok.

A terület értékeit veszélyeztető tényezők közül a legfontosabb mégis az egykori gazdálkodás hiánya.