Kovács Margit (Győr, 1902. november 30. – Bp. 1977. június 4.) kerámiaművész 1972-ben életműve nagy részét a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának ajándékozta. Az életművét bemutató kiállítás 1973-ban abban a hangulatos, XVIII. századi épületben nyílt meg, amely eredetileg sóházként, majd postaállomásként később kereskedőházként működött, végül id. Vastagh György festőművész fiának, a jogászként végzett Bélának a lakóháza lett.
Az épület múzeummá alakításakor a párkányos oromzatú főhomlokzat barokk kapuzata mellett helyezték el a Kovács Margit 1929-es Korongos reliefjének a másolatát. A kiállítóhelyet 1977-ben 300 m2 alapterületű udvari szárnnyal bővítették és a pincerész átalakításával kilenc különböző nagyságú kiállító terem és egy emeleti galéria jött létre. A múzeum tizenegy kiállító termében a különböző népek időben és térben távoli plasztikai hagyományait a magyar népművészettel ötvöző keramikus háromszáznál több alkotása, terrakottából vagy samottból készült plasztikája, reliefjei és sokféle típusú dísztárgya látható.
Kovács Margit tanulmányait Jaschik Álmos magániskolájában kezdte, majd az Iparművészeti Iskolában folytatta. 1926-tól Hertha Bucher bécsi kerámia műhelyében gyakorolta a mesterség fogásait. 1928-ban és 1929-ben a müncheni Staatsschule für Angewandte Kunst növendéke. Az 1930-as évek elején Koppenhágában és Sevres-ben tett tanulmányutakat.
A harmincas évek elejére jellemző expresszív felületkezelésű műveinek jellegzetes példája a Zsömlelány (1933-34) c. plasztikája, melynek formálása a középkori szobrászat formaeszményéhez kapcsolódik. A geometrizáló tendencia (Kuglófmadonna, 1938) mellett a negyvenes években a művész egyre nyúlánkabb arányú, oszlopszerű alakokat formáz (Jó pásztor, 1942). Biblikus, moralizáló vagy népköltészeti tematikájú alkotásainál a színes mázak mellett ekkor már matt hatású, színezett agyagmázat (engobe) is alkalmaz. A harmincas, negyvenes években készült alkotások kiemelkedő biblikus témájú művei egyrészt bizantinizáló falképek (Angyali üdvözlet 1938; Utolsó vacsora 1935), másrészt korongolt plasztikák ( Corpus, 1948; Bárányos király, 1944).
Funkcionális tárgyait: korsóit, tálait, vázáit kifogyhatatlan leleményességgel formálta meg. A közéjük tartozó, pártázatos Lakodalmas kályhaján (1953) a figuratív jelenetek népi ornamentális motívumkinccsel ötvöződnek. Az ötvenes években a folklorisztikus inspiráció mellett a paraszti zsánerjelenetek kapnak nagyobb hangsúlyt az életműben. Az életképpel díszített csempeképek és magasreliefek mellett (Almaszedés, 1952, Parasztlakodalom, 1955) – a szocreál korszak követelményeihez igazodva - ebben az időszakban születnek realista hangvételű nagyméretű korongolt figurái is (Fonó, 1953).
A hatvanas és hetvenes években készült durvább, samottosabb anyagból formált, rusztikus plasztikák és reliefek a görög mitológia, az archaikus mesék és népi mondák világát (Cantata Profana, 1969) idézik meg.
Kövessen minket