1948-tól 53-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, mesterei Beck András, Kisfaludi Strobl Zsigmond és Pátzay Pál voltak. A Szentendrei Grafikai Műhely tagja. 1971-től Visegrádon, az Áprily-völgyben élt. 1956-ban Derkovits-ösztöndíjat kapott, 1966-ban Munkácsy-díjas lett, 1967-ben elnyerte a Római Magyar Akadémia ösztöndíját, 1994-ben a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Kiskeresztjével tüntették ki. 2003-ban hunyt el.
Wehner Tibor és Hann Ferenc összegzése szerint „a korai érzékeny, karakteres portrészobrok, realista munkásábrázolások után, érett korszakában a figuralitás és a nonfiguráció határán álló, nagyméretű kőszobrokat farag, melyek szellemiségükben talán a kora görög kykladikus idolokhoz állnak a legközelebb. Szobrászatában óriási fordulatot hozott az 1967-es római ösztöndíjas időszak: művészete ekkor fordult az ábrázolás konvenciótól a jelentéstartalommal áthatott tömegformálás és téralakítás felé. Németh Lajost a bretagne-i megalit kőemlékekre, az észak- és nyugat-európai dolmenekre emlékeztették művei. A négy-öt méteres monumentumok rusztikusan faragott kubusait íves vagy kerek formák törik át. A kimetszéseken – a hiány ablakain – átsejlik a táj (a lombok, az ég), a maradandóság, az időtlenség képzetét keltve a szemlélőben. Szobraiban ott van az ősiség szent barbarizmusa, a mediterrán gondolat, mindez úgy, hogy közben a teremtő típusú modern szobrászat generális kérdéseit veti fel, s oldja meg.”