Történelem

Debrecen környéke már az ókorban is lakott hely volt. Az időszámításunk szerinti nyolcadik évszázad végéig vándorló életmódot folytató magyar nép Közép-Európába érkezéséig (a honfoglalásig) sok-sok nép (vandálok, gótok, szarmaták, gepidák, avarok, bolgárok) lakta, uralta e tájat. A mai Debrecen pereme gyakran volt nagy birodalmak, népek közötti határvidék. A város északi részén lévő Nagyerdőben és a keleti erdős pusztákon megtalált Ördögárok is nagy határvédelmi rendszer része volt. (A védővonalat képező mély és széles árok – amelyen az átjutást az oldalába és mélyébe beásott kihegyezett rönkfák akadályozták – egy kis rekonstruált része ma is látható a városból keletre, a Vámospércs felé vezetõ út déli oldalán, a „Zsuzsi” erdei kisvasút csereerdői megállójánál.) A négy égtájat összekötő utak találkozásánál több falu összeolvadásából létrejött Debrecen településtörténete a honfoglalás utáni évszázadokban alig ismert. Annyi bizonyos, hogy a tatárjárás utáni évtizedekben kezdett kiemelkedni a környékbeli falvak közül. A város neve 1235-ben, egy egyházi okiratban olvasható először.

A mezőváros

A városfejlődés fontos állomása volt a Nagy Lajos királytól 1361-ben elnyert privilégiumlevél, amely Debrecent a szabadalmas mezővárosok közé emelte. A szabad bírói és tanácsválasztási jog igen nagy lehetőségeket teremtett a zömmel iparos-állattenyésztő tevékenységet folytató lakosság előtt. A kereskedés következtében a 16. századból fennmaradt városi jegyzőkönyvek már jól működő nyugat- és észak-európai (bécsi, sziléziai, lengyel) kapcsolatokat mutatnak. A marhakereskedés, az állattenyésztés, a kézműipar és a város vásárközponti szerepe számottevő gazdagságot teremtett, bár ez Debrecen külső megjelenésén vajmi kevéssé látszott. A tartós építőanyag hiánya miatt csupán kevés ház készült kőből és az utcák sem voltak burkoltak. Emeletes házat még a múlt század elején is alig-alig lehetett látni a városban.

A település védelmét – katonák, erős bástyák és várfalak helyett – a város körüli 4-5 m mély árok és még inkább a várossal kapcsolatban állt hatalmaktól józan ésszel, ravaszsággal, diplomáciai ügyességgel, bőkezű adományokkal megszerezett menlevelek biztosították – váltakozó sikerrel. Egyszer királyok, fejedelmek írása, máskor török oklevél ígért védelmet az ütközőpontban lévő városnak. Ezért hol a nyugat felé terjeszkedő muszlim vallású török világbirodalom, hol a keleti irányban hódító katolikus európai uralkodók, hol éppen az ellenük felkelt magyar fejedelem, II. Rákóczi Ferenc csapatait tartotta élelemmel, pénzzel a város.
A vallási reformmozgalom hamar gyökeret vert Debrecenben, amely a 16. század derekától kizárólag protestáns lakosságúvá vált. Debrecen építészeti jelképe, a kéttornyú református Nagytemplom helyén évszázadokig állt gótikus (Szent) András-templom hányatott sorsa híven tükrözi a város életét.
A sokadszor leégett templom múlt század elején történt lebontásáig leégések, újraépítések egymást követő láncolata jellemezte a város és lakói mindennapi életét is. A teljes egészében magyar népességű, büszke város mozgalmas történetében a kíméletlen sarcok, tűzvészek, teljes kiürítéssel járó menekülések, fosztogatások, elemi csapások, járványok gyakran váltották egymást.

Készítette Papp József