Történelem

Gyula története - AZ ŐSKORTÓL GYULAMONOSTORÁIG

Az emberi élet alapvető feltétele a víz közelsége s az abból kiemelkedő magasabb térszíni formák, amelyek megvédik a letelepült embert az árvizektől.

Azt a vidéket, amelyen később Gyula kialakult, az itt folyó Fehér-Körös és az itt található magasabb, ármentes területek- a mai városközpontot jelentő plébániatemplom környéke, a Kálvária dűlő, Sándorhegy, Aranyág, Törökzug s a homokbányák környéke - tették alkalmassá az ősember megtelepedésére. Az ember időszámításunk előtt mintegy 5000 évvel jelent meg a vidéken, az új kőkor idején. Ettől kezdve a város határának kiemelkedő helyein kimutatható az emberi élet folyamatossága egészen a honfoglalásig.

Az újkőkori ember eredetét nem ismervén, e korszak legkorábbi szakaszát legfontosabb lelőhelyeiről épp Körös-kultúrának nevezi a régészet, amely az újkőkor végén a Tiszai kultúrában folytatódott. A folytonosságot a rézkori, bronzkori és vaskori leletek bizonyítják. A vaskorban jelent meg az első ismert nép, a szkíta. Az időszámításunk szerint utolsó századokból az indogermán kelták leletei kerültek elő. A népvándorlás idején 500 körül a szkítákkal rokon szarmaták érkeztek ide. Több száz évig tartó ittlétüket a népvándorlás különböző germán népei váltották fel: a vandálok jelenlétét a farkashalmi leletek bizonyítják, a Visztula mentéről kimozdított gepidák - akik Attila idején hun fennhatóság alá kerültek - gazdag leleteit épp a város belterületén találták meg.

Utánuk az avarok éltek e tájon. Ittlétük hosszabb nyugalmi időszakot jelentett, amely egészen a honfoglalásig tartott. A honfoglalás történetét 300 év távlatából Anonymus írja le 1200 körül keletkezett gestájában. Leírásának részletessége azt bizonyítja, hogy jól ismerte ezt a vidéket, állításait azonban csak módjával fogadhatjuk el. A magyarok jelenlétét a múlt század közepén a mai városháza udvarán feltárt honfoglaláskori lovas sír bizonyítja.

Gyula első hiteles említése Károly Róbert 1313-ban kelt két oklevelében történik, amelyeket a kiskirályok ellen hadakozó király Gyulamonostorán (Julamonustra) keltezett. A város helyén tehát monostor állt. Két évtized múlva, 1332-ben már Gyula néven szerepel a település. Nevének eredetét kétféleképpen magyarázzák. Az egyik változat szerint a honfoglaló magyarok katonai vezére, a "gyula" törzsének egy csoportja telepedett itt meg.

Sokkal valószínűbb - és ez a hivatalosan elfogadott magyarázat -, hogy egy Gyula nevű főúr lehetett a monostor alapítója, innen nyerte nevét a monostor és e település. Minden bizonnyal Károly Róbert szervezte meg a gyulai uradalmat, amely mint gazdasági központ nagy szerepet játszott a kis település felemelkedésében. (A megyeszékhely ekkor még Békés volt.) A gyulai uradalom 1387-ben magánkézre kerül. A főurakkal viaskodó Zsigmond király Losonczy László erdélyi vajdának adományozta, hogy ezzel megnyerje támogatását. A család kihaltával Zsigmond 1403-ban Maróti János macsói bánnak adja. Maróti tovább bővíti az uradalmat: 1418-ban már 78 birtokrész tartozott hozzá, Gyulától Kunágotáig, s három mezővárosból irányították: Gyuláról, Békésről és Simándról.

Gyula várossá fejlődése már az Anjouk idejében megindult. Károly Róberttől kapta első kiváltságait: bíró-és elöljáró-választási jogát, valamint a fontos vásártartási jogot.

A kiváltságok kiterjesztését Maróti János folytatta: a város maga szedhette adóját, polgárai felett maga bíráskodhatott, Zsigmond pedig vámmentességet adott a polgároknak. Maróti egyébként is sokat tett a város felemelkedése érdekében: ekkor kerültek Gyulára a Ferenc-rendi szerzetesek, s az ő idejében épült a gyulai vár. 1476-ban kihalt a Maróti család, az uradalom visszaszállt a királyra. Mátyás király 1476-ban a város addigi kiváltságait megerősítette és a lakosok vámmentességét az egész országra kiterjesztette. Hat év múlva, 1482. április 8-án Mátyás király Hunyad megyét és uradalmát Corvin Jánosnak adományozta, másnap pedig a gyulai uradalmat adta át fiának. Ugyancsak fia hatalmát akarta növelni 1484-ben kelt rendeletével, amelyben a főispáni, alispáni és szolgabírói tisztséget a gyulai várhoz kapcsolta, ezzel Gyulát véglegesen a megye székhelyévé tette, kizárva a nemesség külön szervezkedésének lehetőségét.

A török-magyar harcok gyakran pusztították a vidéket, mert Gyula száz évig török végvár maradt. A 16. század végén zajló tizenötéves Háború először végzett teljes pusztítást a Körös- Maros közén.

A török telepítéssel próbálta gyarapítani megfogyatkozott adózóit, s a Délvidékről hozott telepeseket az elhagyott falvakba. A vár és a város csak 1695 januárjában szabadult fel. Ekkorra 27 mai település állt lakatlanul Békés megyében. A 129 éves török uralom után újra kezdődhetett az élet. Gyulára csak lassan tért vissza az élet. A várban visszamaradt rác katonaság 1703-ban feldúlta a várost, 1705-ben a kurucok ostromolták a várat Károlyi Sándor vezetése alatt. A végleges visszatelepülés, illetve betelepülés a kuruc szabadságharc leverése után vált lehetségessé, s 1714-től számítjuk Gyula török utáni történetét. A visszafoglalt területeket a bécsi udvari kamara kincstári igazgatás alá vette.

III. Károly 1715-ben visszaállította a megyei közigazgatást. Az így létrejött kettős - kamarai és megyei - közigazgatás 1720-ban szűnt meg, amikor a megye négyötöd részét Harruckern János György udvari hadiszállító kapta meg érdemei jutalmául.

A város fejlődése a század második felében gyorsult fel. A korai épületekből az 1735-ben épült kántorlak és iskola maradt meg. Az 1738-i pestisben 1308 lélek lelte halálát, a túlélők fogadalomból építették a ma is meglévő Szentháromság-kápolnát.

A század második feléből már több emléket tudunk felmutatni. A római katolikus plébániaépület, a római katolikus és református templom, a vármegyeháza, a németgyulai tanítói lakás és néhány polgárház bizonyítja, hogy a város polgárai tehetősebbé váltak. Az 1790-es években elkészült az első kövezett út is a Kapus-híd és a kastély között. A megye első kövesútja volt ez. A 19. század elején épültek az eddigi fahidak helyett az első kőhidak: a Bárdos- híd és a Kapus-híd. Az alföldi városok nád- és zsindelytetős házait gyakran pusztította tűzvész.

Az 1782-1882 közötti száz év alatt hét tűzvész volt a városban. Az 1801. évi pedig minden eddigit felülmúlt. A Németgyulán keletkezett tűzvész végigpusztított a városon, nem kímélve a templomokat és a kastélyt sem. A tűz után a vármegye felújította eddigi rendeletét: ha valakit akár utcákon, akár udvaron pipával találnak, 50 bottal büntessék. A feladat a város újjáépítése volt.

Ebből az időszakból több klasszicista épület maradt ránk, s a földszintes polgárházakkal szegélyezett utcák korai épületei ezt az időszakot tükrözték. A polgárosodó Gyula világa ez. A tűz mellett a víz volt a másik veszedelem. A Fehér-Körös átfolyt a városon, s az áradások gyakran elöntötték a települést. 1816-ban Magyargyulán 179 ház dőlt össze, 1843-ban 203.

A 18. század elején az uralkodó gazdasági ág az állattenyésztés volt. 1715-ben mindössze 91 hold földet művelt az itt élő 29 család, öt év múlva már 900-at, és 1773-ban 3996 holdon folyt növénytermesztés.

Az ipar elsősorban Gyulán fejlődött a megyében. 1724-ben 57 mesterembert írtak össze. A század vége felé sorra alakultak a céhek, s a 19. század közepén 17 céh működött a városban. Az iparosodás együtt járt a kereskedelem fejlődésével.

1737-ben mindössze hat kereskedő volt a megyében, ebből kettő Gyulán. 1773-ban a kereskedők száma 32-re nőtt, egyharmaduk (11) ekkor is Gyulán található. Egy 18. századi boltíves üzletház - a megye legrégibb üzletével - ma is áll a harisnyagyár mellett. Harruckern 1723-ban vásártartási jogot szerzett a városnak.

A gyulai vásárok fontosságát növelte hogy az erdélyi hegyekből a Fekete-Körösön úsztatták le a tűzifát és épületfát a vásárokra, viszont az erdélyi faárusok innen szerezték be gabonájukat. A vásárok fénykora a 19. század második felére esik.

Az 1848. március 15-i forradalom híre március 20-án érkezett Gyulára. A 22-ére meghirdetett népgyűlés alkalmával a gyulaiak elözönlötték az utcákat, s a megyeháza udvarán tartott népgyűlésen ismertették a pesti eseményeket.

Az ügyek intézésére a megye "közbátorsági bizottmányt" választott, és sürgető feladatként elhatározta a nemzetőrség felállítását.

Májusban kinevezték az új főispánt is a reformkor haladó politikusa, báró Wenckheim Béla személyében.

Júniusban a délvidéki zavargások miatt a gyulai nemzetőrséget Makóra vezényelték az ottani átkelőhelyek őrzésére. A nemzetőröket háromhetenként váltották, s a toborzás utcáról utcára haladva folyt. A békési toborzódalt Szakáll Lajos költő, Petőfi barátja, a vármegye főjegyzője írta.

Az év őszén, Jelasics támadásakor megkezdődött a szabadságharc. Októberben egy kis gyulai csoport különös módon próbált segíteni az országon. Elterjedt annak a híre hogy J. Radeczkyt küldik a magyar forradalom leverésére. Radeczky lánya viszont a gerlai Wenckheim gróf felesége volt, s épp itthon tarózkodott. Így született meg a Szarvas kocsmában összegyűlt néhány polgár fejében az a terv, hogy el kell fogni Radeczky leányát, s ezzel kell kényszeríteni a tábornokot a visszavonulásra. A grófnő azonban váratlanul elutazott Gerláról, így a tervet elejtették.

A haza védelmében a gyulai céhek is részt vettek: nagy mennyiségű hadfelszerelést állítottak elő a honvédségnek.

1849 tavaszán pedig lőszerkészítő műhely működött Gyulán. A szabadságharc végén szomorú esemény színhelye lett a város. A világosi fegyverletételkor a magyar sereg tisztjei megtarthatták oldalfegyvereiket, s az oroszok Sarkadra, majd Gyulára kísérték őket. Az oroszok megszállták a mai Megyeház, Városház, Kossuth Lajos és Nagyváradi utcákat, a foglyokat pedig a mai Groza park helyén, sátrakban helyezték el.

1855-ben minden eddiginél pusztítóbb árvizet élt át a város. A tanyákkal együtt mintegy másfélezer ház került víz alá. A pusztítás borzalmas volt. Ha "... a medrét egyre iszapoló Fehér-Körös folyása ezután is a városon keresztül meghagyatik... Gyula megszűnik lakóváros lenni" - ez volt az árvíz tanulsága.

El is határozták a Fehér-Körös új, városon kívüli mederbe terelését, s két év alatt megásták a Körös-csatornát - az abszolutizmus korának legnagyobb földmunkáját -, a Fehér-Körös mai medrét.

Az önkényuralom 1859-re meggyöngült, s 1867-ben létrejött a kiegyezés, amely megteremtette a kapitalista fejlődés felgyorsulásának politikai feltételét. A vidék mezőgazdasági jellege továbbra is megmaradt, de az állattenyésztés helyett a növénytermesztés lett a fő gazdasági ágazat. (1853-ban a város határának 41 százaléka volt szántó, 1893-ra ez az arány 67 százalékra nőtt.) A tőkefelhalmozás és tőkebeáramlás jele volt a bankok és takarékpénztárak megjelenése.

A közlekedési csomópont Békéscsaba lett, s ez meghatározta Gyula további fejlődését is: 1887-ben 554 iparosával már csak a negyedik helyen volt a megyében. 1872-ben az idejétmúlt céhek megszűntek, a gyáripar némi jelei mutatkoztak már:

1866-ban megépült az első gőzmalom, amelyet még több követett, a kevés nyersanyagot és sok gyermekmunkát felhasználó gyufagyárak, míg végül a század végén a gyulaiakat is elérte az alapítási láz: egymás után alakultak a szövetkezeti, részvénytársasági vagy magánvállalkozások.

1950-ben a megyeszékhely átkerült Békéscsabára, a közel fél évezredes megyei funkció elvesztése szinte sokkolta a várost.

Hogyan tovább? Mivel lehet a visszafejlődést megállítani?

Közel egy évtized telt el, amikorra kialakult a város új "profilja". A gyógyvíz megtalálása után a szerencsés adottságok és a tudatos városfejlesztés eredményeképp fél évtized alatt a gyulai Várfürdő berobbant a hazai gyógyüdülés élvonalába.

A város határában szokatlanul nagy területen, 7406 hektáron találunk erdőt, elsősorban a Fekete-Körös mentén. Az ipart korábban a mezőgazdasági cikkeket feldolgozó és a lakossági szükségleteket kielégítő üzemek képviselték: húsüzem, malomipar, harisnyagyár, bakancsgyár, tejipar. Az ötvenes évektől létrejövő új ipari vállalatok közül több életképesnek bizonyult a rendszerváltás után is: külföldre dolgozik a Szabók szövetkezete, az irodai berendezéseket, ülőbútorokat gyártó Fa- és Fémbútoripari Szövetkezet több kelet-európai színház felújításában vett részt, s az utóbbi négy évtized legnagyobb gyulai beruházása a Húskombinát.

Az ötvenes évektől megindult a bevándorlás, majd az 5000 lakosú Gyulavárival való egyesülés után a város lakossága ma meghaladja a 35.000-et. A város vonzóerejét, a városfejlődést lényegesen befolyásolja az idegenforgalom gyors fejlődése. A restaurált vár eleve vonzotta a látogatókat. 1957-ben megkezdődött a gyógyfürdő kiépítése s ez új vonzóerőt jelentett: vállalatok, intézmények sora épített s épít üdülőket.

1964-ben indult a Várszinház, amely sajátos profiljával - a történelmi dráma ápolása, elfelejtett darabok felújítása, új drámák ősbemutatójának vállalása - szerzett magának rangos helyet a magyar színházkultúrában. A képzőművészet fejlesztése érdekében nyaranként képzőművészeti tábort rendeznek.

A város első sportklubja 1869-ben alakult, az elsők között az országban. A tenisztől a motorpályáig kereshetünk változatos programot, 1994-ben adták át a város fedett sportcsarnokát.

Az 1990-ben bekövetkezett rendszerváltozás óta Gyulát is az átalakulással járó problémák kötik le. Egyének és közösségek, intézmények és vállalatok keresik helyüket az új helyzetben. Ismervén a város és lakóinak mindenkori fogékonyságát az új iránt, a város adottságait, a lakosság városszeretetét, bízunk benne, hogy a város és lakossága mielőbb túljut a kezdeti nehézségeken, és megtalálja helyét átalakuló világunkban.