Történelem

A Soproni medence és a környező domb- és hegyvidék kedvező földrajzi fekvésénél fogva már a Kr.e. a VI. évezred óta emberlakta terület. A kereskedelmi útvonalak találkozása – a későbbi Borostyánkő út is itt futott - magyarázza a már a rézkorban a medence szélén (Nándor-magaslat) fellelhető, védőárokkal erősített településeket (Kr.e.2500-1900).

Ékszerek és szerszámok utalnak a bronzkorban itt található kultúrákra. A Kr.e. XIII-IX. századra tehető az első folyamatos letelepülés (kelták) a város mai területén (Bécsi domb és az Ikva patak környéke).

Mai ismereteink szerint az első igazi várak, földsáncok a Kr.e. VI-IV.századból (vaskor) valók. A kort a hallstatt-i vallás koraként emlegetik. A Sopronbánfalva fölötti Várhely (Burgstall) 483m magas platója hallstattkori illír település volt, melyet sáncok vettek körül. A Kr.e. 350 körül hódítják meg a területet a kelták. A földsáncokat a rómaiak első megjelenésétől tovább építik, mintegy 2000m hosszúságban. Máshol, pl. a mai Károly-magaslat környékén is létesítenek ilyeneket, sőt a Kr.e. II.sz-tól már kőfallal is megerősítik kívülről azokat. A Bécsi-dombon is La Téne kori település nyomait tárták fel, melynek az előbbiekkel együtt szintén lehetett földvára. Rekonstrukciós illusztráción látható a Kr.e. VI-V.sz-tól földbe ásott házak, tároló-vermek és műhelyek nyomai, melyek gödör vagy árok formájúak, illetve cölöpsoros építmények voltak.

A település igazi fellendülését az Ikva és a Rák patak körül a rómaiak hozták meg, akik Tiberius uralkodása alatt jelentek meg a város környéki dombokon, majd foglalták el a mai belváros területét is (oppidum Scarbantia Iulia). A középpont a mai Fő tér (Fórum) volt, e körül polgárházak épültek. A településhez tartozott a bécsi dombi, a megtelepedéssel csaknem egy időben épült Amphiteátrum (II.sz.), a temető (a Szt. Mihály domb mai területén), valamint a fazekasműhelyek (a mai Paprét területe). A fórum részeként tartjuk számon a Capitolium-ot (a mai városháza területe), a pódiumon álló Basilica-t, a törvénykezés és üzletkötés helyét (a mai Patika-ház és Gambrinus területe egészen a Curia-ig).

A római Scarbantia két fő közlekedési út, az É-D irányú Borostyánkő út és a K-Ny-i Arrabona-Vindobona (Győr-Bécs) találkozásánál jött létre. A mocsaras részek feltöltése, a cölöpös alapozás már ebben a korban megkezdődött az Ikva és a Rák-patak között. A művészetüket is magukkal hozó rómaiak nem haditábort hoztak létre, hanem elsősorban polgári települést, ahol legnagyobb számban kereskedők és kiszolgált veteránok telepedtek meg.

Kr.u. 69-79. Vespasianus császár uralkodása alatt a város municipium lesz (saját szervezettel rendelkező város, amelynek lakói római polgárjoggal bírnak): Municipium Flavium Augustum. 73 villa maradványát tárták fel a környéken, azon villagazdaságok maradványait, melyek szőlőtermesztéssel, kézművességgel és kereskedelemmel foglalkoztak.
A borostyánkő-kereskedelem fellendülésének ideje az I-II.sz-ra tehető. Ekkor jelentek meg a kereskedőknél a művészien kidolgozott kövek, mint a kereskedelem tárgyai.

Először lazán épített város képe alakult ki - valószínűleg a területen átlósan keresztülvezető fő útból és az azt merőlegesen keresztező keresztutcákból -, és csak Kr.u. 50 körül (Vespesianus idejében) vált megtervezetté a városkép. Ennek kialakítását azonban megelőzte a római vár építése. Az ellipszis alakú, 404x250 méteres vár építésére a város védelme érdekében már 380 előtt sor került (Scarbantia falait a markomann törzsek támadásai ellen 27, majd később 32-35 bástya védte), kapuja a mai Előkapu, illetve a Hátsókapu területén volt. Ezt követően alakult ki a belváros utcáinak mai képe.

Valószínű, hogy csaknem a város létrejöttének idején már megindult egy másik városmag kialakulása a mai Szent Mihály-templom körül, ahol a római kori temető helyezkedett el. A kereszténység (a IV. században ban ókeresztény gyülekezetet találunk Scarbantiában, mely egyben püspöki székhely) e tekintetben is "integrálta" a talált római kori állapotokat, és itt építhette a "villa Scarbantiae" (Sopron falvának) egyik első templomát - mely ravatalozó is volt -, és halottait a római kori temetőbe temette el. A mai Szent Mihály utca - Dorfmeister utca volt az Előkapun keresztül az összekötő kapocs a két városrész között.

A népvándorlás kora szakaszainak emlékei itt is felismerhetők, különösen, ha a környező településeket is bevonjuk a vizsgálatba. Az első szakasz a germán quádok kora, melyet Foederati kornak hívnak (375-433-ig). A második a hunok kora 435-455-ig tart (elsősorban Kelet-Pannónia területén), melyet harmadikként a Keleti gótok kora követ (455-471.). Negyedikként említik a Szvéb herul uralom korát (471-526), majd ötödikként a Langobárd kor (526-586) következett. Az avarok előretörésével (568) a város elnéptelenedett, korábban menekülő keresztényekről vannak adataink, de pl. a padlófűtést alkalmazó romanizált lakosság maradványai még 568-ig éltek szórványosan a területén. A vár romossá vált. A határvédő, "őrséggel ellátott gyepű" szerepe jutott a város helyének, amely jelentőségét elvesztette, mert a népvándorlás során, majd azt követően sem itt húzódott a határ.

Megint csak nem erősítette a terület jelentőségét a frankok támadása, amikor Nagy Károly a Germán Birodalom határát a Rábáig terjesztette ki. A frankok és bolgárok támadásaitól összeomlott az avarok belülről is bomló birodalma. Így tehát a Rábától nyugatra és északra fekvő területek a frankok kezébe kerültek. Erre az időre tehető az új határőr települések létrejötte, de kb. ebben az időben történt a frankok megkeresztelése és a feudális jelleg megjelenése is társadalmukban. Ezen idő tárgyi emléke pl. a híres Cundpald kehely, melyet Petőházán találtak.

Az időben kb. 900-ra tehető honfoglalás után az új megyerendszerben, Sopron megyében Súr vezér telepedett le. Ekkor még 5-6 méteres magasságban álltak a római városfalak. Tőle származik a középkori Osl (Osli) nemzetség, melynek vezérei után nagyon sok település kapta a nevét. A sorozatos barbár támadások hatására, azok megelőzésére, az utak védelmére a magyar honfoglalás után István király a lajtai határt helyreállítva, az egykori Scarbantia helyén határvárat emelt: Sopront. E határvár István király korában inkább csak újraszervezett volt - pontosan a római kori vár vonalában -, mint az arra ráépített erődítés. Hatalmas tűzvész pusztíthatott 1030 és 1074 között a várban: ez okozta az agyagos föld vörösre átégését a benne talált, megszenesedett gerendák maradékainak tanúsága szerint is. Az ispáni váron két kaput létesítettek: az egyiket az Előkapu, a másikat a Hátsókapu területén.

A várfalakon belül a falakhoz támaszkodva kezdtek építkezésekbe: így alakultak ki az ellipszis vonalú utcák, a mai Szent György és Templom utca. Az ellipszis két gyújtópontjában terek (Fő tér-Fórum és Orsolya tér-Sópiac) jöttek létre. Hogy Sopron vára már a korai időkben kialakult, bizonyítja Kálmán királynak Bouillon Gottfried keresztesei számára történt átvonulási útvonalának kijelölése is. A megegyezésben szereplő castellum Cyperon (Sopron) név már 1096-ban nyilván jelentékeny várra vonatkozik. A vár maga ún. ispáni vár volt (a város nevét is valószínűleg első ispánjától - Suprun - kapta), ellátásáról a környékbeli falvak gondoskodtak. Erre utalnak a környező település-, illetve városrész-nevek.

A település akkori egyházi emlékei is adnak bizonyos útmutatásokat. Ezekből kiindulva a település a még ekkor használatban álló római út ellenőrzésére szolgált, a közvetlenül fölötte fekvő Bécsi-dombon. Itt épültek ugyanis a település legkorábbi templomai: a Szent János-templom, a Szent Jakab-kápolna és a nagyméretű Szent Mihály-templom. IV. Béla a vár visszafoglalása után, 1247-ben telepítette itt le a Johannita lovagrendet, hogy a bécsi kapu felől védje a várat.

1265-ben a királyi vár várnagya Péter ispán. A határvárat  II. Ottokár csapatai 1253-1278 között több ízben is elfoglalják és feldúlják, a város hűsége biztosítására a soproni lakók gyermekei közül több túszt szednek. Mégis Sopron 1277-ben IV. (Kun) Lászlónak megnyitja a város kapuit. Hűségük elismeréséül - Sopron védelmére és a megfogyatkozott polgárok számának emelésére - a király hozzájuk csatolja a lővéreknek - a határvédő királyi íjászoknak (sagittarii) - másik felét is, és a királyi várat szabad királyi város rangjára emeli. Innen számítható a külső várfalak megépítése. A soproniakat megerősíti a IV. Bélától és V. Istvántól nyert kiváltságaikban, melyek szerint a várostornyok és kapuk jó karban tartására a fertői vám felét nekik adja, továbbá a királyi udvarnokok földjeit is. Kiveszi őket a soproni királyi várispán joghatósága alól: saját bíráik ítélkezhettek nagy bűnökben is, és a soproni dézsmahuszadot a város falainak javítási munkáira adja. Megengedi továbbá, hogy a polgárok a város védelmére szabadon tornyot építhessenek. Ugyancsak IV. László az, aki 1283-ban megtiltja a városon kívüli letelepülést, és megparancsolja, hogy azok, akik a város falain kívül telepedtek le, birtokaik elvesztésének terhe mellett térjenek vissza a városba (intra muros). E rendelet arra vall, hogy ebben az időben új - valószínűleg német - telepesek keresnek maguknak helyet a városfalakon kívül (az Újteleki külváros kezdete).

1277-1360 között a királyi magyar határvárból virágzó szabad királyi város lett, olyan kereskedőváros, melyben a németség fokozatos többségre emelkedik. 1339 májusában I. Károly a soproni polgárok kérelmére a Fertő vizén a vám fél jövedelmét még két évre nekik adja a város erődítéseinek teljes kiépítése céljából.

A nagy terjedelmű vár rendszeres karbantartása súlyos anyagi terheket jelentett a soproni polgárság számára, ezért a királytól megfelelő adókedvezményt kérnek és kapnak is. Zsigmond 1397-ben megparancsolja János győri püspöknek, hogy a soproni polgároknak - kiváltságlevelük értelmében - a város erődítményeinek kijavítására fordítandó dézsma huszadot adja ki rendesen. Ugyanez év augusztusában pedig a soproni harmincad-jövedelemből a város falainak és árkainak jó karban tartására további intézkedésig, évente 200 forintot rendel. Sopron a hét szabad királyi város egyike, létrehozzák a városi kancelláriát és levéltárat.

1379-ből származik a város házainak első összeírása. 1379-től a Sopron belvárosán kívüli, de a leendő külső várfalon belüli területet négy fertályra (viertel = negyed, a mai négy külváros), azokat újabb négy-négy területre osztották. Így a külső területeket képviselő 4x4=16 személyen kívül még nyolc belvárosi polgárral együtt képezték azt a 24 tagú testületet, melyet Külső tanácsnak hívtak. Ebben az időben a város lakossága 2100-2300 fő, mely 1427-re 4000-re duzzad.

1440-ben Albert király özvegye, Luxemburgi Erzsébet a csecsemő V. Lászlóval és udvartartásával együtt Sopronba menekül. 1441-ben elzálogosítja Sopront III. Frigyes, német királynál, a szabad királyi városok szövetsége tiltakozása ellenére, melyhez Sopron is tartozott.

IV. Frigyes német király 1447-ben meghagyja a soproni polgároknak, hogy az alsó falszorosnál (zwinger) elkezdett védőoromzatos mellvéd (hiernweer) építését fejezzék be. Ez időben jelennek meg a céhek Sopron történetében, melyek - főleg az első időkben - nem csak érdekképviseletet, de szakmai garanciát és az elszegényedett tagok gondozásának, ápolásának anyagi-emberi fedezetét is jelentették. Külön érdekesség, hogy léteztek ú.n. egyházi céhek is, melyek tisztán vallási életük ápolását szolgálták. Legrégebbi ezek közül a Szent György Társulat, melybe minden városi tanácsosnak és papnak be kellett lépnie, így a legfőbb világi és egyházi végrehajtó hatalmat kezében tartotta az 1550-es évek elejéig.

Mátyás király idejében a már korábban teljesen kialakult vár falai ismét düledezőben vannak. 1463-ban neki sikerül visszaváltania a várost. 1464-ben Mátyás megparancsolja a városnak: az összedőlt várfalakat javítsák ki, és közli velük, a vármegyei nemességnek is meghagyja, hogy e munkában segítségükre legyenek. 1469-ben a soproni városfalak és tornyok építésére évenként l00 forintot engedélyez a soproni koronavámból. 1477-ben Budán kelt oklevelében pedig értesíti a város tanácsát, hogy városukban fekvő csapatai vezérének utasítást adott Sopron erődítményeinek kijavítására és kiépítésére. A vár és a város fontos szolgálatokat teljesít Mátyás királynak a német császár elleni háborúban, melynek során háborús pusztítások és rombolások érik. Ezek eltüntetésére 1483-ban a város évi adójából a harmincad-jövedelemből támogatást kapnak minden évben a vár megerősítésére.

II. Ulászló 1496-ban megengedi, hogy a harmincadot 2 évig a várfalak kijavítására fordítsák, mégis Sopron 1500 táján azért kér adóelengedést, mert nem védik már falak a várost, s a harci eszközök és kiváltképp a kapu fölötti egyetlen torony teljesen romokban van. A megrongált vár helyreállítása - úgy látszik - nem sikerülhetett, vagy újabb sérüléseket kapott, mert II. Ulászló 1507-ben Budán kelt rendeletében ismét meghagyja, hogy Sopron városa rongált erődítményeit újból építse fel, amiért 3 éven át minden rendkívüli adó alól mentesíti, és megengedi nekik, hogy a falvaik után járó adót ugyancsak három éven át az erődítmények helyreállítására fordítsák. E rendeletét 1510-ben újabb két évre kiterjeszti, 1515-ben pedig Tatán kelt levelében megparancsolja a zsidók elöljárójának és az összes soproni zsidóknak, hogy a városfalak felépítéséhez és megrongált falak kijavításához ők is járuljanak hozzá, a házakat is tartsák jó karban, mert ellenkező esetben hatalmat ad a városi tanácsnak, hogy erre őket kényszerítse. Ugyanez évben a király - hivatkozva arra, hogy saját szemével látta Sopron városának lerombolását - harmincad-mentességet ad mindazoknak a polgároknak, akik házaik rendbe hozására épületanyagot szállítanak - és az ide költözködni óhajtó jobbágyoknak is, ingóságaik után. II. Lajos is elengedi 1525-ben a városra kivetett 500 forint rendkívüli adót azzal a céllal, hogy a városfalat kijavítsák. E munka 1526 táján befejezéshez közeledhetett, mert II. Lajos arról értesíti Dóczi János királyi kincstartót, Sopron vármegye hatóságát és a királyi adószedőket, hogy a város, falai megerősítése befejezése céljából, egyévi teljes adómentességet élvezhet. A XVI. század közepén a ma csupaszon álló vár falát védőoromzatos mellvéd koronázza. Ugyanakkor a vár harcászati jelentőségét Mátyás uralkodásának fénykora után gyakorlatilag elvesztette.

A legkorábban az l597. évi térképen ábrázolt soproni hármas belső városfal tehát több évszázados fejlődés eredménye. Ugyanekkor az ostromlók ágyútüze elleni védelem szükségességéből a középső - fő - védőfalat magasan feltöltik földdel (ún. bástyakertek), ami egyben alkalmas elhelyezést biztosít a védelem ágyúi számára is. A nagyrondella 1631-ben készült el, hasonló bástya épült ugyanekkor az Orsolyita zárda mögött is. 1641-ben ötszögű olasz bástyát emeltek a város délnyugati sarkán.

A tűzfegyverek megjelenésével egyidejűleg a korábbi, íjas harcmodornak megfelelő, pártázott koronájú fal már nem biztosított védelmet, ezért azt megfelelően átalakították. A kapukat is átépítették, farkasvermeket ástak a bejáró gátakon. A várárkot a Rák patak vizével töltötték fel.

1524-ben Magyarországon először Sopronban jelentkezik a reformáció. A könyvégetések ellenére rövidesen a város polgárainak többsége Luthert követi. 1526-ban a zsidókat kiűzik a városból.

A török 1529-ben elfoglalja, és feldúlja a külvárost. A bécsi haditanács ugyanakkor a török ellen Magyarország területén tervezett végvárrendszer kiépítésekor Sopron várát nem korszerűsíti figyelemmel arra, hogy az egyre fejlődő haditechnikának köszönhetően a fegyverek egyre nagyobb hatótávolságúak, és a környező magaslatok - elsősorban a Szent Mihály domb - miatt Sopron várának védelme egyre nehezebbé és költségesebbé vált volna. A város aztán végül mégsem került török hódoltság alá. A megszállt területekről sokan menekültek Sopronba, ami lassanként a törököktől szabad terület központjává vált. 1553-ban 1622-ben, 1625-ben, 1635-ben és 1681-ben országgyűlést is tartottak itt.

1605-ben Bocskai hadai dúlták fel Sopront. A következő évtizedekben ezért a soproniak még jobban megerősítették városukat, új bástyák és városfalak épültek. 1617. húsvétja előtt a krónika több helyen beszél falépítésről, mindenekelőtt a kapuknál. A híres, jó bortermő évben építik a Hátsó-kapu melletti tornyot is, melyből azonban ma már nincs semmi. 1627-ben ismét kitisztítják az árkokat, köztük a Hosszú-árkot is. A Hátsó-kapu mellett bástyákat építenek, és ekkor fejeződik be a vár körüli, elővárost övező külső várfal 1617-ben megkezdett építése is. Egyes történészek a különböző városkapuk okmányokban szereplő korai említéseiből (Halász-kapu 1432, Szent Mihály-kapu 1504, stb.) tévesen korai falakra következtettek, pedig a krónika megmondja, hogy Lackner 1617-ben kezdte építeni a külső falat a kapuk mellett. A kapuk ez időpont előtti említésének helyes értelmezése tehát inkább sorompó, vámhely. A Sopron belvárosát övező várfal egységes megépülte után hosszabb időnek kellett elmúlnia, mire a külső tornyokkal tagolt hármas belső védőöv kialakult, és amíg a városmagot védő árok és vársík üresen hagyott sávján túl olyan újabb külső települések (viertel) fejlődhettek ki, amelyek magukat – kevésbé komoly védőfallal kerítették körül. Ha a mai, belvárost védő várfalat vizsgáljuk, azt látjuk, a középső volt egyben a fő védőfala a városnak. A hármas falövezetben ugyanis a sűrűn épített, kör alakú védőtornyokkal ezt a középső falat erősítették meg. A város belső területéhez képest mintegy három méterrel magasabb szintű, belső falszorosra nemcsak gyalog-feljárók vezettek, hanem kocsi-felhajtó is.

A XVII. század második felében pusztító pestisjárványban a lakosság fele elpusztult. 1676-ban hatalmas tűzvész pusztít Sopron belvárosában. A házak többsége, melyet az akkor már a vár oltalma alá siető nemesség birtokol, megsérül. Ezután a régi középkori épületek helyén barokk épületeket emeltek, megszületett a mai belváros. Ekkor építették újjá a Tűztornyot is.

A XVII. század végén a török uralom alól felszabaduló ország egyik fő kereskedelmi útvonala (marha- és lókereskedelem) Sopronon át vezet. A XVIII. sz. elején Sopron Magyarország első tíz városa közé tartozik. Megjelenik a nyomdászat, az ágyú- és harangöntés, virágzanak a kékfestő-műhelyek. Betemetik a várárkot: konyhakertek kapnak benne helyet; erre az időre tehető a Várkerület teljes kialakulása. 1753-ban fedezik fel az ország első szénbányáját Brennbergbányán, kitermelése - az ország első gőzhajtású szállítógépének segítségével - meg is indul. 1775-től nemcsak az kap polgárjogot, aki háztulajdonos. 1786-tól válik kisvárossá fokozatosan Sopron, bár ekkor még vármegye-székhely. A lakosság száma ekkor már több mint 11000. II. József idején Sopron lett a vármegye székhelye.

Széchenyi István 1835-től Sopron díszpolgára, 1842-ben gőzmalmot létesít, és Takarékpénztárat a német kereskedők segítségével. 1840-től a kiűzött zsidóság ismét letelepedhet a városban. Ekkor már a régi magot képviselő belvároson kívül teljes a négy fertály (jogosan nevezhetjük ezeket "külső belvárosnak" is), de már a külső, a lackneri városfalon kívül is elindul az utak mentén a házak építése, mely területeket Vorstadt-nak, elővárosnak nevezünk megkülönböztetésképpen a külső várfalon belül elhelyezkedő négy viertel-től.

Az 1848-as szabadságharcban nem játszik a város szerepet, 1848-ban Windischgrätz seregei szállják meg, majd a szabadságharc leverése után létrehozott dunántúli kerület központjává lesz (a korábbi kilenc vármegye pénzügyeit, rendőri és katonai ügyeit innen intézik). 1850-től megszüntetik a városi tanácsot, csak Brennbergbánya tartozik a környező települések közül Sopronhoz, rövidesen megnyílik a Nagykanizsát a várossal összekötő vasút (ugyanakkor a Budapest-Bécs vonalból Sopron kimarad), üzembe helyezik a gázgyárat. A Kiegyezés után Sopron ismét megyeszékhely.

A századfordulón megindul a város kapitalista fejlődése a Monarchián belül, melyet az I. világháború, a Tanácsköztársaság kikiáltása szakít meg. 1919-ben ide telepítették át Selmecbányáról a Bányászati és Erdészeti Főiskolát. Ugyanebben az évben a Saint-Germain-i békeszerződés Nyugat-Magyarország jelentős részét Ausztriának juttatja. 1921. december 14-én a népszavazáskor (melyet az Ágfalvi csata előz meg) Sopron és környéke magyar marad. Ekkor kapja a címet: "Civitas Fidelissima" (A leghűségesebb város). (Vannak akik szerint ez a név már IV. (Kun) László 1277-es levelében szerepel, és az 1921-es elnevezés csak annak felújítása, erre azonban nincsenek kétséget kizáró bizonyítékok.)

A két világháború között Sopron határváros, súlyos gazdasági következményekkel. Ezt a textilipar és idegenforgalom fejlesztésével próbálják ellensúlyozni. 1944. március 19-én Sopront is megszállják a német csapatok. Az elkövetkezendő év fordulóján három hatalmas bombatámadás éri a várost. 1945. március 31-én vonulnak be Sopronba a szovjetek. A háborút követő években a város németajkú lakosságának zömét kitelepítik. 1950-ben veszíti el Sopron megyeszékhelyi rangját. A bányát 1951-ben, főként politikai okokból bezárták, és az 1950-es években a főiskola bányamérnöki karát Miskolcra telepítették át (az erdőmérnöki kar ma a Nyugat-magyarországi Egyetem része). A város bájos barokk arculatát sikerült megőrizni. A Kádár-rendszerben a városban igen jelentős műemlékvédelmi munkálatok folytak, a látványos eredmények miatt a város méltán kapta meg 1975-ben a Műemlékvédelmi Európa Díj aranyérmét.

A szocializmus ideje alatt a Sopron az ún. határsávban fekszik, csak külön engedéllyel megközelíthető. Határában húzódik a vasfüggöny, rendszeresek a vonatokon, közutakon a belügyi zaklatások. Az évek során inkább kulturális szerepe válik jelentőssé, iparát inkább visszafejlesztik, részben tudatosan, részben a nehéz megközelíthetőség miatt. A város úgy védekezik, ahogyan tud: a Soproni Ünnepi Hetek idejére kicsit szélesebbre tudja tárni kapuit, és meg tudja mutatni valóban rejtett szépségeit a látogatóknak.

1989. augusztus 19-én Fertőrákoson tartották az ún. Páneurópai Pikniket, amikor is először vágják át a vasfüggöny szögesdrótját. Többszáz keletnémet menekül át Ausztriába. A rendszerváltozást követő évtizedben a város egyre inkább a vendégmunkásság és a kereskedelem helye, a bevásárló turizmus jelentősége, melyre az egész boltrendszer megépül, csak az ezredfordulóval csökken, akkor sem jelentősen. A város napjainkban a minőségi turizmus, a vendéglátás, a borkereskedelem és a konferenciák kedvelt helyszínévé kíván válni.