Történelem

Legrégebben, 24 ezer éve már az úgynevezett mamutvadász törzs jelenléte bizonyítható, de a későbbiekben a jégkorszak zord időjárása nem kedvezett a folyamatos ittléthez.

Kr. e. 6. évezred végétől lakott hely: a folyók öntésvidékéből kiemelkedő „szegek” (szigetek) már letelepedett termelő – földművelő lakosság állattenyésztéssel is foglalkozott.

Kr. e. 3. – 2. évezred a neolitikum vége és a rézkor kiteljesedése. Szeged – szilléri rézkori leletek kereskedelmi kapcsolatokat is feltételeznek az erdélyi rézbányákkal.

Kr. e. 2. – 1. évezred a bronzkor kiteljesedése, dél-délkeleti népcsoportok jelentek meg, majd az un. „okkersíros” kurgánok építői, akik „nagyállattartó” nép hatalmas földpiramisokat („kunhalmokat”) készít.

Kr. e. IX. – VI. század a bronzkor vége, a vaskor elején már írott források alapján tudjuk megnevezni az itt előforduló népeket, pl. a szkítákat. Nekik tulajdonítják a Tisza elnevezést („tijah” szó jelentése: folyó).

Kr. e. III. – I. század a III. században, a kelták idejében a vas használata terjed el. Fellendül a fegyvergyártás, a népek közötti harci cselekmények megélénkülnek. A Duna – Tisza közén jazig – szarmaták a római birodalom határvédelmét biztosítják.

2. század közepén Ptolemaiosztól tudjuk, e hely első névszerinti említését, mint Partiscus. A gepida – hun, majd rövid ideig újfent gepida, s az őket meghódító avarok több mint kétszáz évig uralták a tájat. Az avarok bukását Nagy Károly frank és a Keletről előnyomuló Krum, bolgár kán okozták.

A IX. század végén érkező magyarok egy meggyengült avar – bolgár népcsoportot találtak itt. A honfoglaló magyarjaink Szeged közelében – a mai Ópusztaszeren – tartották meg gyűlésüket, ahol felosztották – Anonymus szerint – az ország területét egymás között. Ezt a vidéket Ond vezér birtokolta.

1183-ban fordul elő a város nevének első említése írott forrásban, melyben III. Béla király a nyitrai egyháznak három só szállító hajót enged át, melyek Aradon vagy Szegeden („Cigeddin”) állomásozhatnak.

A város fénykorát az Anjou királyok idején élte; virágzó kereskedelmi központtá fejlődött. A török előrenyomulása kapcsán megnőtt a vár védelmi szerepe, s az 1394-ben az itt tartózkodó Zsigmond Szegedet jelölte ki a török ellen irányuló hadak gyülekezőhelyéül.

1444-ben itt kötötték meg a „Szegedi békét”, melyet néhány nappal később megszegve, I. Ulászló király a török ellen indult. Ugyancsak városunkban szerveződik az a keresztes sereg, amely Kapisztránói Szent János vezérletével 1456-ban Nándorfehérvár felmentésére indul.

Mátyás király 1458-tól több alkalommal és hosszabb ideig is Szegeden tartózkodott. Jelentős kiváltságokat, pl. vámfizetés alóli mentességet, legeltetési jogokat adott, országgyűléseket tartott.

1514-ben a város legszegényebb jobbágyrétege Dózsa György seregébe állt. Két forrás is tanúskodik arról, hogy a legyőzött parasztvezér fejét levágták, és azt Szegedre küldték, Pálfy Balázs szegedi bíró lett volna Dózsa György nevelője. Más forrás (Szerémi György) szerint elrettentés okán küldte Szapolyai János Dózsa fejét Szegedre. Juhász Gyula képzeletében született meg Pálfy bíró Piros(ka) lánya, aki, mint menyasszony szerepel a „Dózsa feje” c. versében.

1543 februárjában a budai beglerbég magához hívatta a város vezetőit és lefejeztette őket. A török megszállás 1686-ig tartott, 143 évig megszakítás nélkül.

A Rákóczi szabadságharc elején 1704-ben vették ostrom alá a kuruc seregek a szegedi várat. A fejedelem augusztus 20-án érkezett meg, de nem sokkal később, kellő tüzérség hiányában, feladta az ostromot.

1719. május 21-én megerősíti Szeged kiváltságait, s kihirdeti szabad királyi város státuszát. Ma e napot ünnepli a város, mint „Szeged napját” minden év május 20-a táján, mely látványos rendezvénysorozat turisztikai attrakció is.

1723. október 6-án tartották Szegeden Csongrád megye alakuló ülését. A megye földbirtokos ura Károlyi Sándor 1730-ban szegvári kastélyát ajánlotta fel megyeház céljaira. Több évtized után 1767-ben került a megyei igazgatás Szegvárra. 111 év után (1878) Szentes, majd 1950-től Hódmezővásárhely, 1962. január 1-től lett Szeged megyeszékhely.

1728. július 23-án 13 embert égettek meg boszorkány módra, a „Boszorkány szigeten”, a mai Máglyasor nevű utca tájékán. A gonosz tettet az váltotta ki, hogy az aszály és annak következményei miatt (éhínség, járványok) zúgolódó néptömeget csak azzal tudták leszerelni, hogy elhitették velük a város akkori vezetői, hogy amíg közöttük élnek a bűnös, az ördöggel cimboráló stigmák, addig nem is lesz ez másként: a Jó Isten nem szereti népét, s így bünteti.

A modernkor, a technika kora, elterjedtek a gépek: az ember egyre drasztikusabban avatkozott bele a természet rendjébe. Minél több védett földterületet szeretett volna, hogy nyugodtan vethessen, arathasson, s elvette azt a folyótól. Az időszakosan elöntött terület és a folyó közé gátat épített. Azóta a megzabolázott Tisza, szabadságától megfosztva, megregulázva folydogál, szerényen, csendesen az év nagy részében. Azonban évente egyszer, olykor kétszer is megfékezhetetlen fenevaddá bőszül, és vissza akarja szerezni azokat a területeit, melyeket egykoron elvettek tőle. Az ember ilyenkor kétségbeesetten védekezik, újabb földtömegeket hord a gátak mellé erősítésnek, a gátak tetejére, hogy át ne csapjon a víz. A játszma kétesélyes: van, amikor nem az ember győz!

Így volt ez 1879. március 12-én hajnalban, amikor egy távoli gát átszakadása Szeged teljes pusztulását hozta. A tragédia után összefogott az ország, és összefogtak a világ népei és megsegítették Szegedet az újjáépítésben. Ennek a nemzetközi összefogásnak, és a városukat szerető szegediek akaratának a gyümölcse a mai modern város létrejötte. Szeged a körútjaival, sugárútjaival, elegáns palotáival a legszebb és legrendezettebb magyar város! Ha térképére tekintenek, látják ezt a szabályos – vonalzóval és körzővel – szerkesztett alaprajzot. Az utcanevek vizsgálatánál, pedig azt, hogy a nagykörút szakaszai viselik Róma, Brüsszel, Berlin, Párizs, London, Moszkva, Bécs nevét. Az világ népeinek adománya, a fővárosokban indított gyűjtőakciókon keresztül jutottak el hozzánk. A király a tragédia napjaiban is járt Szegeden. Együttérzését az a vigasztaló kijelentése is tükrözi, amely a városházánk főlépcsőházának színes ablaküvegén is olvasható: ”Szeged szebb lesz, mint volt!”