Történelem

A mai város elődjét a honfoglaló magyarok alapították. Géza nagyfejedelem idején, 972 után kisméretű kővárat építtettek, benne nagyfejedelmi palotával és a templommal. Első királyunkat itt koronázták meg 1000 karácsonyán.
Az 1083-ban szentté avatott király ide jelölte ki királyságának székhelyét, kiépült a korai város, benne István király hatalmas bazilikájával (1003-1038). Ebben őrizték az ország kincstárát, levéltárát és a koronázási jelvényeket.
Évente két alkalommal itt tartották meg az országgyűlést. A középkorban a királyi bazilikában koronázták meg 43 királyunkat, közülük 15 királyt ide is temettek el.
A 11. században a Szentföldre menő zarándokút egyik állomása volt.

A középkor folyamán a város egyre jobban kiépült, a mocsarakból kiemelkedő dombokon létre jöttek a külvárosok. A külvárosokban szerzetesrendek, iparosok, kereskedők telepedtek le.
1222-ben kiemelkedő fontosságú esemény színhelye volt a város. II Endre király kihirdette az Aranybullát, az ország első "alkotmányát", mely az összes nemesek jogairól és a király kötelességeiről szól.
Az egész országot feldúló tatárjárás a várost sem kerülte el 1242 tavaszán támadták meg, de a mocsaraktól övezet falakat a hirtelen olvadás meg védte a betöréstől, a tatár lovasok nem tudtak átkelni a megáradt vizeken.
A 13-15. században az okleveles források paloták építésének sorát említik. A virágzó középkori város képet 1490-től metszetek sora örökítette meg. A török birodalom terjeszkedése során 1526-ban elérte Magyarországot is.

A mohácsi csatában 20000 főúr, főpap, nemes esett el. II Lajos király is holtan maradt a csatatéren. 1541-ben Buda török kézre került. 1543-ban Székesfehérvár is elesett. Ettől kezdve -egy év kivételével, amikor 1601-ben visszafoglalták a várost -1688-ig török végvár volt. A városi élet megszűnt, a lakosság java része elmenekült, az épületek pusztultak. Siralmas képet mutatnak a visszafoglalás idején készült metszetek.
A török annyit épített, amennyi az iszlám vallás gyakorlásához kellett: mecseteket, minareteket, fürdőket. Az 1700-as évek elején lassan újra indult a városi élet. A helyi magyar és rác lakosság mellé német és morva telepesek érkeztek.A város 1703-ban kapta vissza szabad királyi városi rangját. A középkori fővárosi szerepet azonban már nem nyerte vissza. Habsburg uralkodóink Bécsben élve a közeli Pozsonyban tartották az országgyűléseket, ott is koronázták meg őket.

A 18.század közepén indulnak meg a nagyarányú építkezések: ferences rendházas templom, jezsuiták. Felépülnek a középületek és a barokk paloták, polgárházak is. A város fejlődése jól nyomon követhető az 1720-tól 1870-ig készült képeken.
A zömmel német ajkú város a 19.század eleji reform mozgalmak hatására lassan magyar érzelmű lett. 1848-ban március 15-én a városi polgárság és ifjúság azonnal csatlakozott a forradalomhoz.

A szabadságharc leverése után a hatalmasra duzzadó Budapest árnyékában egy alig iparosodott, mezőgazdasági jellegű város lett. Trianon után ismét fellendülést tapasztalunk a városban.

A háborús készülődés jegyében több ipari nagyüzemet telepítettek ide. A II. világháború után az erőltetett iparosítás folytatódott. Az 1945-ben 35 ezres város a hetvenes évek végére 100000 főre gyarapodott.
Kiépültek a lakótelepek, de a barokkos jellegű Belváros, védett műemlékként megmaradt. Az elmúlt évtizedek régészeti kutatásai több ponton előhozták a korábbi középkori maradványokat, amelyeket folyamatosan restaurálnak és bemutatnak.